Végre itthon

Már nagyon vártam ezt a napot! Bár örültem a kórházi napoknak is, mert tudtam, hogy most biztosan alaposan kivizsgálják Botondot.

Mi is történt velünk a makói kórházban?

Az első napokban próbáltunk beszokni a kórházi létbe. Nagyon féltem tőle, mert az én örökmozgó gyerekem nem igazán szereti a szobafogságot. De amennyire tartottam tőle, épp annyira könnyű volt. Megértette, hogy nem szabad csak úgy kimenni, bár a szaladgálással akadtak problémáim, pláne mikor kimentünk kávéért az automatához és ő uzsgyi: irány az emelet, halas akváriumot nézni. Szóval voltak mókás pillanatok! :)

Szépen megvizsgálták: fül-orr-gégész, adjunktus - hasi és arcüregröntgenen is voltunk. Az eredmény orrmandula gyulladás. Persze most a garatmandulái is igen csúnyák, de azok most még maradhatnak. Az orrmanduláit ki kell venni. Ha meggyógyul, irány a szegedi Gyermekkórház, és műtét egyeztetés.

De mivel is töltöttük a napjainkat?

Gyöngyöt fűztünk, egyensúlyozó játékkal játszottunk - ez az ápolók között is menő volt. Jöttek hozzánk játszani. Dominóztunk, rajzoltunk, színeztünk, tanultunk : Tappancs Ovi, Ovitanodák (matek, környezet, formák és méretek), Óvodások tankönyve. Igyekeztünk a rendelkezésünkre álló időt hasznosan eltölteni. :)
Bár, volt a szobánkban - csak a miénkben - egy tv is, ami 8 csatornát tudott. Persze Cartoon network volt csak rajta. Attól még a hideg is kiráz! Szegény Botond egy nap erre a csatornára ébredt, mert Márk, a húgom kisfia ezt nézte. Nem aludt. Szóval Botond feleszmélt, ránézett a tv-re és felháborodottan ezt kérdezte:
- Anya, mi ez a csúnya mese??????????
És arccal belebukott az ágyba. :)

Bocs, nem is írtam eddig, hogy a húgomékkal együtt feküdtünk be. Szerencsére közös szobánk volt. Mi voltunk a kórház látványossága! Amikor osztályátadás volt, és netán valaki még nem ismert volna minket, akkor így nyilatkoztak:
- Unokatestvérek. És képzeljétek anyukáék édestestvérek!!!!
Nem értem, miért olyan nagy szám ez? Talán azért, mert egyáltalán nem hasonlítunk a húgommal? Sokan nem akarják elhinni, pedig így van! hihihi Én apalánya vagyok, ő meg anyalánya, mármint kinézetre. :)
Tisztára olyan volt, mint az állatkertben! Csak itt mi voltunk a fő látványosság! :)

Egy ágyban aludtunk Botonddal, Szilvi pedig Márkkal. Az ő ágyuk nagyon jó volt, bár Márk simán leszorította. :) Mi ketten jól megvoltunk, hiszen hozzá vagyunk szokva, hogy a kétszemélyes franciaágyon 4-en alszunk már hajnal felé. :)
Az ágyunk olyan volt, mint egy rakétakilövő. Nem röhögni! Komolyan olyan volt. A fejrésze derékmagasságban, a lábrésze csípőmagasságban volt. Mármint az én 163 cm-hez mértem. :) Ha fejrészhez ültem, mert tv-ztem, akkor majdnem szintbe állt az ágy. Bár az első nap simán lecsúsztam. Arra ébredtem, hogy elgémberedtek a lábaim. A másik nap jöttem rá, hogy a tetejére kell feküdni! Bár ekkor meg Botond csúszott le reggelre. :) A végére már annyira belejöttünk, hogy igazán nem is zavart.

De azt még hozzá kell tennem, hogy olyan magas volt, hogy szegény Botond 3x esett le az oldalára, mikor szeretett volna lejönni róla. viszont, ha fel akart mászni, akkor csak az ágy végén lévő kiszögellésre tudott csak lépni, majd onnan kellett feljebb másznia. Pedig nem is olyan kicsi 4 éveshez mérten: 108 cm, 20 kg. (A húgom fia 106 cm, 16 kg és 5 éves.)

Sajnos az ágyakat nem lehetett lefektetni, mivel olyan régiek, hogy már a szerelő sem tud rajtuk segíteni. Azért írtam többesszámban, mert javarészt ilyen ágyak vannak, sajnos. De hátha egyszer lecserélik!
Bár írhatnám, hogy az ablakban csukott ablak mellett tudtam hűteni a gyümölcsöket, csokit, vagy azt, hogy a fűtést nem lehetett letekerni, mert akkor nem volt egyáltalán fűtésünk. De nem teszem. Vagy mégis? :)

Azért, hogy jó dolgot is írjak, kellemes meleg volt a szobában, ahol gyorsan megszáradtak a ruhák, ugyanis unalmamban kimostam a szennyest. :) Legalább apának nem kellett váltást hozni-vinni. :)

Az ápolóink és orvosaink nagyon kedvesek voltak! És akadt közöttük nem egy nagyon csinos hölgy is, akikre Botond olyan csábosan nézett, hogy nem bírták ki nevetés nélkül! Hát igen, apa tanította meg rá, hogyan is kell a szemöldökét fel-fel húzni, ha szép néniket lát! :))))) Pláne, ha a rezidens doktornő épp a pocakját vizsgálja! :)
Ezzel a trükkel szinte az ujja köré csavarta az egyik 18 éves lánykát, aki az osztályon feküdt! Megjegyzem, nagyon szép lány!

És nem is mesélem???!!! Az egyik ápolónő scrappel, és meg is ismert! Kicsit furcsa volt, mert ilyen még nem történt velem. Váltottunk egy pár szót, de egy kissé zavart, hogy igazából nem is tudok róla semmit. Sajnos ő nem tölti fel a galériába az alkotásait, de mivel regisztrálva van a scrapbook.hu-n, már gyorsan rá is akadtam a blogjára. tényleg gyönyörű művei vannak! Úgyhogy gyorsan be is követtem. :)

És, hogy ilyen ne forduljon még egyszer elő, megnézem a scrap térképet a scrapbook.hu-n, és rájuk keresek! :)

A kórházba jól felpakoltam kajával, mert tudtam, hogy csak ő kap enni. Ezért vasárnap egész nap sütöttem-főztem. Készítettem 2 adag pizzás táskát, 1 adag zsemlét, nagy kondér kakas levest, kakas sültet, rizibizit, hogy apának és Hunornak is legyen vagy két napra ebédje, uzsonnája. A zsemle receptet majd felteszem a másik blogba. Nem szerettem volna, ha éhen maradtak volna, ami igazán nem áll fenn, mert anyósom is főzött nekik, meg Apus is tud főzni. Tegnap, mielőtt hazahozott minket, palacsintát sütött. Persze ő se találta a helyét, míg nem voltunk itthon. Hunorka is egyszer volt csak benn, mert még akkor nem fogta fel miért is van ez az egész. Mikor kezdte érteni, már balhézott.Nagyon sajnáltam! Alig vártam, hogy ismét a kezemben foghassam a pici babámat!