2011. november 28., hétfő

Díszpárna

Talán ott kezdem, hogy vettünk egy 8 részes ágynemű garnitúrát pici pénzért. Nagyon szép, és ráadásul volt benne egy cukorka formájú díszpárna. Persze csak egy.

Tegnap este kimostam, majd ma reggel Hunorral kivasaltuk, és a díszpárnát kitömtük. De, ha hazajön Botond az oviból, akkor vita lesz belőle, ezért varrtam nekik 1-1-et.
Feldúrtam a szekrényt, és találtam benne egy középterítőt, ami még egyszer sem volt használva, pedig több, mint 10 éve megvan. Mivel nem vagyunk annyira terítőfüggők, ezért kettévágtam, beszegtem a szélét, majd kifordítva összevarrtam, persze a megkötőjével együtt. :) Hunor segített a varrásnál, ugyanis szorosan mellém ült, nehogy valamiről is lemaradjon. :) Úgyhogy fél óra alatt készen is lettünk.

Mutatom az ágyneműhöz valót, és azt is amiket varrtam.

Az ágynemű egy része látható alatta.
 Paradicsomos cukorkák. :DDD
Egyik oldala.

Másik oldala.
És, hogy mit használtam szalagnak???? A szalagos irományfedél szalagját. :) Rengeteg van itthon, mert ebből a vastag kartonból készítem az albumokat. Úgyhogy van egy fióknyi belőle! :D

2 megjegyzés:

  1. Era!! Kreativitás felső fokon!! Nem semmi micsoda ötlet és a gyerekek már csak ilyenek és az igazságos anyukát szeretik,mint Te ! :-)

    VálaszTörlés