2012. április 21., szombat

Gémeskút mezővel a gyerekszobába

Nem tétlenkedtem a napokban, ugyanis kitaláltam, készítek egy gémeskutat a gyerekeknek. Az alapötletet egy műfű adta, amit Palika vett, mikor még benn feküdtünk a kórházban. Ez a műfű pont akkora, mint amekkora szőnyeg kell a majdani galéria alá. Megjegyzem, a padlónk már meg van, úgyhogy neki lehet állni a szoba átalakításának. Bár, még a galériára várni kell, de legalább már lassacskán minden megvan hozzá.
Szóval, kitaláltam, elkészítettem, mert ugye volt is időnk bőven, és még az udvarra se kellett kimenni, mert esett az eső. És legalább Botond is nyugton maradt! :)

Annyira vigyázott magára, illetve a torkára és az orrára, hogy beszélni se volt hajlandó. Sőt, ha meg is szólalt, akkor éktelen nyekergő hangon. Normális embert is kiakaszt a hangja, de simán kiidegeli még a süketeket is! De szerencsére, nem kell már csak holnap vigyáznia magára, utána minden rendben! Megígértem neki, hogy tuti "agyoncsapom", ha így folytatja, miután meggyógyult! :D




Válassza ki mindenki azt a képet, amelyik a legjobban tetszik neki! Nekem ez most nem megy! :D

Találtam a lomosnak használt kisszobánkban egy régi virágtartót, ill. a régen használt sk karnisunkat. Ezeket apró darabjaira szedtem, és már meg is volt az alap, meg a kút. A karnisokról a rudak tartóját leszereltem, Palikával összefogattam L alakba, majd dúrtam a fatárolóban egy Y alakú gallydarabot. Ezt rácsavaroztam, persze kézzel! Nem volt egy leányálom! :) Majd egy hímzőfonal segítségével a virágtartó elemeit, összefontam kúttá. Vagy hogy is kell ezt mondani? És, hogy a víz se "folyjon ki" belőle, parafa lapot ragasztottam az aljára és az oldalaira. A vályúnál is ezt a műveletet folytattam, csak itt már kisebb gallyakkal dolgoztam, mert nem találtam másik virágtartót, amit szétszedhettem volna. :)
Az Y-t és a gémet Palikával kifúrattam a megadott helyen, amit össze is illesztett. Vödörnek egy kis műanyag vödröt képzeltem el, de ő mást talált ki: söprűnyél darabból készít hozzá egyet, láncnak pedig felajánlotta a régi ezüstnyakláncát. Egy rajzszög segítségével rögzítettem a gémen.

De, ha már van műfű, meg gémeskút, akkor miért ne legyen virágos rét is hozzá? Gyors vateráztam hozzá filcet, mert ugye itt ilyesmit nem lehet beszerezni! Szégyen gyalázat! De legalább házhoz jött! :D Így ma azt készítettem el nekik. Készítettem sk virág sablonokat hozzá, amikből elkészítettem a virágokat. A 3-3 réteget öntapadós tépőzárral ragasztottam, és emeltem ki. Így nagyon jó a térhatása, és még át is helyezhető a réten! De kérdéses, mikor bolyhosodik ki? Sebaj, majd füvet nyírunk! :D :D :D

Ja, és lett tó is rajta!

A gyerekek imádták! Gyorsan le is ültek mellé játszani. Persze rendet nem raktak, de legalább látszik, tudnak játszani! :)

Másik oldalról sokkal szebb képet tudtam volna készíteni, de akkora a játék halom, hogy nem mertem. De azért, így is szépen látható, ugye? :D :D :D

Ja, és azért nem az egész rétet fogalja el a díszítés, mert oda kerül a pajta, amit most eszük ágában se volt felépíteni. Nagyon jól fog kinézni!!!!

Lehet, hogy én jobban élvezem, mint ők! :)

4 megjegyzés:

  1. De édes ötlet! :)) Klassz lett nagyon, Era! Igen, ma nálunk is ilyen esős, otthonülős nap volt. Várom a borítód, kíváncsi vagyok!

    VálaszTörlés
  2. Húúú, azanyja! Tudsz te nagyon! Mekkora ötlet, és csillagos ötös a kivitelezés. Egész megkívántam én is, pedig távol áll tőlem a gémeskút és világa, de ez egyszerűen pazar! Simán le tudnék térdelni játszani :DDD

    VálaszTörlés
  3. :D:D:D

    Gyere! Úgy látom már ketten vagyunk így ezzel! :)

    VálaszTörlés
  4. Szuper, Erika! Én azt sem tudnám (szőke pesti), hogy hogy néz ki egy gémeskút! :))) Na, jó, láttam már, sőt élőben is, de biztos nem jutna eszembe készíteni :)) Annyira klassz ötleteid vannak!

    VálaszTörlés