2012. június 30., szombat

WITL csütörtök

Azt hiszem, szép lassan ezzel is készen leszek! Már nem hiányzik, csak 3 nap az albumból! :)

A tegnapi hőség miatt benn maradtunk a gyerekekkel, és míg ők játszottak, én alkottam. Több alkalommal kijöttek, és megkérdezték: "Készíted az albumot?" , majd fogták magukat, és mentek vissza játszani. Olyan édesek!!!  Sőt figyelmesek! :) Így, egészen jól haladtam. A díszítés utolsó darabjait ma korán reggel 7-kor tettem fel, mert ugye mit csináljon az ember lánya, ha a gyerekek a mamánál alszanak, és egy görcsbe áll a lábszáram alvás közben, HAJNALBAN, ami irtóra tud fájni?! .... Szóval idő előtt felkeltem, sétáltam a kertben, közben kávéztam, és megpróbáltam nem elesni, mert még akkor is irtóra fájt! Így, a kellemes hűvös időben volt időm azon gondolkodni, hogyan is fejezzem be! :)


A belsejét kicsit zöldesre, és rózsaszínesre terveztem. Eléggé kontrasztosra sikeredett, de szerintem jó lett! Próbáltam összhangba hozni, ... hááát...na jó fogjuk rá, hogy sikerült! :) Nekem tetszik! :)

Itt javarészt az általam készített kajcsik kaptak helyet: pitypangméz, mákvirágkalács. Ezért is lett rózsaszínes. :)

Ő ott, alul, egy katica, csak fejjel lefelé lett! :))))

Felhasználtam:
Annalee kollekció
Karen Marie virágok
Kontúrmatricák
lyukasztók
strasszok
gyöngytoll cream színben
miltonkapocs
TH tea dye
színes ceruzák

2 megjegyzés:

  1. Tök szép! Erről a két évvel ezelőtti anyák napi album jutott eszembe, amit Timcsóval készítettünk. Valahogy emlékeztet a stílusa. :)

    VálaszTörlés
  2. Na, mindjárt megnézem, mert még nem láttam! Köszi a bókot! :)

    VálaszTörlés