2012. május 6., vasárnap

Babacipő

Eszter húgom a napokban szül. Holnap fekszik be a kórházba, mert bizony ma lejárt az ideje, de Hanna, nemhogy kijönni nem akar, de még a jelét se mutatja! De azért el kezdtem készülgetni a babalátogatásra, no meg azért, mert egy csomó csodarózsaszín papírom van, amit nyertem, és nem tudok vele mit kezdeni. De! Tegnap kitaláltam, készítek egy cipellőt. Pikk-pakk meg is lettem vele, s közben kitaláltam, babakocsi is lesz hozzá, de azt majd csak ma délután fogom legyártani. Addig gyönyörködjetek ebben! :)

 
A Saját pecsétem!!! Köszönöm Andi!

A rózsacsokron kívül semmiféle más díszítést nem teszek rá, hiszen eleve csipke mintázatú a papír, így önmagát díszíti. :) Egyedül gyöngytollpöttyöket tettem rá, mert az se nem túl feltűnő, se nem túl sok. Nekem eszméletlenül tetszik!!!!
A csokornak is megvan a maga sztorija! Mivel össze kellett kötnöm a pántot a cipővel, ezért arra gondoltam, hogy egy fehér virágot áldozok erre a célra, méghozzá egy angyalkás kapoccsal. De a végeredmény nem tetszett, ezért körbetekertem rajta 3 kreatúrás rózsát. Így már mindjárt más volt! Nem mellesleg a cipő csodás lett tőle!
A cipőellő talpára pedig a saját pecsétem került, amit Andi készített nekem! Nagyon köszönöm itt is!

Felhasználtam:
csodarózsaszín papír
gyöngytoll - cream
scrap kreatúrás rózsák, és fehér virág
angyalkás kapocs
tinta
saját pecsét

Köszönöm, hogy erre jártál!

5 megjegyzés:

  1. Édes a bébipacsker! :) Jaj, a nagyszülők azért most rendesen el lesznek kapatva nálatok! Ennyi unokát! :)))

    VálaszTörlés
  2. Háááát, nem kicsit! Pláne, hogy 4 fiúra jut 1 lány! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép lett a kiscipö és a babakocsi is! Köszönjük szépen! :)

    VálaszTörlés