2012. november 28., szerda

Hungarocellgömbből karácsonyfadísz

A múlt héten voltam az írószerben, ahol az eladó megmutatta a frissen kapott áruit. Ezek között volt jó néhány gömb is. Még akkor fogalmam se volt róla, hogy miként is tudnám ezt felhasználni, de azért elhoztam kettőt. Másnap a rákerestem a neten, és egy pofonegyszerű dekorációs eljárást találtam! Csak be kell vágni kb 0,5 cm mélyen a gömböket, és ebbe kell beletuszkolni a választott anyagot. Mindjárt tudtam, hogy ezt a fiúk élvezni fogják! Botond nagyon ügyesen készítette a saját kis díszét, míg Hunornak el kellett a segítség. Ma vettem hozzá szalagot, és rákötöttem. Most már fel lehet adni a Jézuskának a postaládán keresztül! :)

Az anyagdaraboknak készítettem egy sablont, és az alapján szabtam ki az anyagokat. A fiúk egy spatula segítségével nyomkodták bele a résbe az anyagot, amit a doktorbácsitól hoztak, mikor betegek voltak. :)
(Megjegyzés: kiskanál nyele is jó)





Felhasználtam:
karácsonyi mintás anyagok
hungarocellgömb
spatula
aranyszalag

2 megjegyzés:

  1. Köszönöm az inspirációt!! sokszor gondoltam már rá én is, hogy ez mennyire egyszerű technika - most, hogy látom, hogy gyerekeknek is megy, biztos, hogy belefogok! De nem várok karácsonyig, biztosan lesznek hungarocell tojások is! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szívesen! Örülök, hogy tetszik! Nagyon szépek lesznek a tieid is, ebben biztos lehetsz! ;)

    VálaszTörlés