2012. július 4., szerda

Kép/keret kissé másként

Az alap ötletet Editnél láttam a napokban. Annyira jól nézett ki, és ráadásul egyszerű is elkészíteni, hogy szerelem lett első látásra! Ilyen nekem is kell! - futott át az agyamon, mint szerintem oly sokunknak! :)

Azt hittem nincs keretem hozzá, de csak addig dúrtam itthon, mígnem találtam egy képet, ami nem tetszett, és jól kivettem a keretből az üveggel együtt. Szépen körbetakarítottam, és már meg is volt az alapom. A műhelyben kerestem hozzá apró csavarokat, és a keret belső oldalára csavaroztam, s hímzőfonalat erősítettem rá. Mivel nem nagy az egész, csak 45x33 cm, így csak néhány kép fér el rajta. 
A gyerekeknek volt 10 db csipeszes sünije - amiből egy darab ütközetben eltűnt :) -, amit felhasználhattam hozzá, persze csak azzal a feltétellel, hogy csak az ő szobájukba kerülhet. Mivel egész napos állóháború volt, így engedtem nekik, de aztán sikerült kompromisszumot kötni, és így a nappaliba került. Az ötlet Hunortól származott. Igazi kis lakberendező két és féléves létére! A lehető legjobb helyet találta meg! :) Kis ügyes!

Magát a keretet megpróbáltam egy kicsit bohókássá tenni a virágokkal és a lepkékkel, mert elég komoly neki ez a pácolt szín, ami viszont illik is a nappaliba! :)
A képeket a pénztárcámból vettem elő, mert ott igazán ritka kincsek vannak! :D:D:D


Felhasználtam:
képkeret 45 cm x 33 cm
arany hímzőfonal
csipeszes sünik
rayheres és sk virágok tőlem és Anditól
lepkék
gomb
kék hímzőszalag

Köszönöm, hogy erre jártál!

3 megjegyzés:

  1. szupi lett! Nekem is nagyon tetszik az ötlet, egyszer majd meg is próbálom megcsinálni! :) Ha szembejön egy üres keret, akkor meg végképp! Bár nekem egy olyan inspi van elmentve (ugyanez a téma), ahol a keret is ázott-rágott, és régi facsipeszekkel, régi madzagra vannak tűzve a képek, így eléggé antik hatású!

    VálaszTörlés
  2. Kíváncsian várom a tiéd!
    Az a legjobb az egészben, hogy az alapötlet mindenhol ugyanaz, csak a megvalósítás módja más, ugye?! Editében az tetszik, hogy fehér, régies hatású, ebben az, hogy modern, de bohókás. Annyira jó, hogy mindenki másként látja a "világot"! :)))

    VálaszTörlés
  3. Már Edithnél is tetszett, és a tied is annyira szuper.
    Van egy nagy parafatáblám borókára pácoltam, most leginkább csak van a falon, de asszem megvan a sorsa.
    Pussz!

    VálaszTörlés