2011. április 16., szombat

2011.-es albumom 2. negyedév

Április első
Nagyon kemény két nap áll a hátam mögött, így nagyon jól esett egy kicsit közösen alkotni a fiúkkal!

Az elmúlt két napban felváltva voltak betegek. Tegnapelőtt a kicsi esett bele a hányás-hasmenéses járványba, tegnap pedig Botond! Az a jó ezzel a betegséggel, hogy a hányásnak 7-8 óra alatt vége! Mindkettejüknél délután jött elő és este ill. éjjel fejeződött be. Tegnap pl csapágyasra mostam a mosógépet! :) 4 adagot mostam, takarítottam egész nap. Kész voltam! Persze délután belesett Botond is, de ő már ügyes, és nem hány össze mindent! Így megkímélt egy újabb nagy takarítástól! :) Hál' Istennek!!!! ::)))) De azért az éjszaka egész mozgalmas volt!!!

Ilyen - kellemesnek nem mondható - napok után, kissé gyengén, de nekiálltak a gyerekek ragasztani, persze velem. :)
Készítettem videofelvételt is róluk, de mivel szörnyen nem értek a kamerához, így nem tudtam felrakni a gépre sem! :( Kénytelen vagyok megvárni Palikát, hogy hazaérjen szolgálatból. Remélem felteszi nekem! :)

Mivel a srcap.hu kihívásának a vázlatát használtam, így két legyet ütök egy csapásra! hihihi :)

Fehasználtam:
bordó alapkarton
fehér tortacsipke - közepes
once upon a springtime
once upon a dream
nyomtatott kártyák
rayheres papír és virág Kneiszner Annától :)
szegecs szintén Annától - ja és most szegecseltem először!!! És már 1 éve a rekeszemben hever! :)
rayheres betűk
mintavágóolló
lila tintapárna - nem tudom milyen :)

A rayheres papír hátoldalára ráfektettem a tortacsipkét, és kipöttyöztem a kis lyukakat. :) Ezeket kisebb hullámvonalakkal összekötöttem, és kivágtam. Így szinte beleillik a csipke közepébe! :) A többi papír maradékból volt, így azokat már csak ragasztani kellett. Mivel nem volt elég vastag az oldal, így ráragasztottam egy bordó kartonra, majd óvatosan körbevágtam. Komment: azokat a vágyálmaimat írtam rá, amiket szeretném, ha egyszer teljesülnének.

Vágyak: ejtőernyőzés, hőlégballonozás, falmászás, kalandtúra, nyaralás kettesben, hajókázás ( úgy mint a filmekben ), és egy kislány

Röviden ennyi! :) Mellesleg lemaradt róla a bordó szalag, mert a múltkor eltettem valahová. Persze olyan helyre, ahol biztos megtalálom! Hát ez nem jött össze! Fogalmam sincs hová tettem!!! :(. De ha előkerül, akkor a dátumos ill a sima kommentre kerülni fog 1-1. :)

A címmel még valamit kezdek, mert nem lett jó a csipkén. Addig nem töltöm fel a scrap.hu-ra!
Ilyen volt:
És, mivel még alszanak a gyerekek, így tovább alakítgattam.
Ilyen lett:
Nna, kész!

5 megjegyzés:

  1. Nagyon szép!!!
    Majd azért a vágyálmaid megvalósításáról is készíts oldalt!
    :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép lett!
    Szabina döntése alapján a következő hírrel érkeztem: A nyeremény a tied, nem passzoljuk tovább, téged illet, hivatalos sorsoláson :) nyerted. Viszont átruházható, és ha van olyan ismerősöd, barátod, családtagod, aki szívesen venné, nyugodtan add tovább. A kedvezményről szóló "utalványt" hamarosan eljuttatom.
    u.i.: Lilla egy doboz Toffifee-t kapott vigaszdíjként, és mondhatom, cseppet se búsult :-)
    Puszi: Ildikó

    VálaszTörlés
  3. De jó te már kész is vagy!Tetszik az ötlet!
    A káróminta Tim Holz Harlequin, de linkelve van a neve a blogomban. Ide is berakom:
    http://www.simonsaysstamp.com/servlet/the-9059/tim-holtz-stampers-anonymous/Detail

    VálaszTörlés
  4. Szuper jó lett Erika! Én is mindig gondolkodom rajta, hogy eltérő formájú oldalt készítsek a hagyományosak közé, de valahogy soha nem lesz belőle semmi. Talán majd most (?) :) Ügyes vagy!

    VálaszTörlés