2011. március 28., hétfő

Bőrönd album 1.

Szombat este online ragasztottunk a lányokkal, amit nagyon-nagyon élveztem!!!  Az ötlet szülőanyja, pedig ki más lehetne, mint Andi?! :)))

Egész délután erre készültünk a fiúkkal. Nekik is adnom kellett papírokat, így azokat nyomtattam - teherautók kollekcióból. De ők nem tudták megvárni a kezdést, így kb 3 órától aktívak kreatívkodtak. Fél hatkor megfürdettem őket, utána bundás kenyeret sütöttem, amit követett 6kor az online ragasztás. Palika éjszakás volt, így azt hittem nehéz dolgom lesz, mivel itt fognak lábatlankodni. De akár hiszitek, akár nem, nem igazán érdekelte őket!!! Ugye ők már kialkották magukat, és mellesleg érdekesebb volt a Ludas Matyi a tévében. :)))
Így nyugodtan alkothattam negyed8-ig, amikor is kidőlt a banda, és menni kellett aludni. 3/4 8-ra már aludt mind a kettő.

Bekapcsolódtam ismét a buliba, és rá kellett jönnöm, hogy le vagyok maradva, mint a borravaló! :) De sebaj, hallgattam őket, közben vágtam, ragasztottam.

A ragasztóval nekem is meggyűlt a bajom!!! Hiába hobby ragasztó, és tán mindent tud, egy nagy kalap sz..t se ér!!! Találtam technokolt, de az se a legjobb!!! Úgyhogy keresek a neten valami normálisat, mert nálunk semmit sem lehet kapni!!! Na, ezért megérte városnak lennünk!!! Bár még mindig árulják ugyanazt a régi fajta egyoldalas kartont (fényes és nagyon törik), amit már gyerekkoromban is utáltam!!!

A mai nap folyamán "befejeztem" az albumot a következő nekifutásig. Mivel nekem is problémám volt az illeszkedéssel, ezért a ragasztási éleket bevontam fehér csipkével. Ahol pedig egy kicsit meggyűrődött a lap, majd a díszítéskor korrigálom. Már tudom is, mivel!

Csakhogy mindenki tudja: Palikát, mikor megismertem, még határőr volt, így rengeteg határőrségi kiegészítője van. pl.: jelvény, névtábla, telefontartó szalag, turulmadár, különféle címkék, váll-lapok, csillagok, stb. Na, ezek közül egy párat fel fogok használni! Egyébként Botond születése után rendőr lett, mert feloszlatták a határőrséget!

Szóval ilyen kis kiegészítőket alkalmazok majd!

Apropó, a táska aljára plusz egy réteg mintás papírt kellett tennem, mert nem volt valami jó a tartása. Az így képződött csíkokat is a fenn említett eszközök valamelyikével korrigálom. :)





Bőrönd album elkészítése:

1. rész
http://www.ustream.tv/recorded/13579799
2. rész
http://www.ustream.tv/recorded/13583735 

Papírok: once upon a springtime

8 megjegyzés:

  1. Amit látni belőle az egészen szuper.Biztató kezdés, kíváncsi vagyok a többi részére!

    VálaszTörlés
  2. De ügyes vagy! nekem még csak a dobozom van meg :-( de igyekszem!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik Erika! Várom a folytatást. Aztán majd ha hazajövök, én is nekiállok. :D

    VálaszTörlés
  4. Olyan nagyon szépséges! A csipke fantasztikus ötlet! Kíváncsian várom, hogy fogod beleépíteni ezeket a kiegészítőket!

    VálaszTörlés
  5. EZ gyönyörű, és az ötletadó gazda egy zseni! :)

    VálaszTörlés
  6. Húúú, de klassz! Mekkora kincs lesz ez, ha majd megtöltöd a sok személyes oldalaitokkal! Gyönyörű az egész!

    VálaszTörlés
  7. ó, micsoda csodás bőröndöd lesz :) nagyon tetszik a csipke rajta!

    VálaszTörlés