2013. május 24., péntek

Anyák napja album

Az elmúlt években csak feljegyzéseim voltak az anyák napi eseményekről, vagy csak max 1-2 scrap oldalam volt, pedig egy egész albumnyi élményt össze lehet írni! Ezért arra gondoltam, albumban örökítem meg ezeket a feledhetetlen pillanatokat! Kicsit féltem, hogy mi mindent tudok majd írni arra a temérdek mennyiségű kommentkártyára, amit terveztem, de valljuk be, irtó gyorsan megtelik!

Alapnak a Yabo színes lapos téglaalbumát választottam. Miért??? Mert 12 lap van benne (a borítón kívül), amiket ha szépen összeragasztunk, és egy kis nyílást vágunk bele, tökéletes zsebes albumot tudunk belőle készíteni! Így az album 6 lapos lett, tele rejtett zsebekkel!

A papírkészlet, amiből dolgoztam, egy ideje már itt lapult a szekrényem mélyén. Eddig nem mertem hozzányúlni, mert igazán egyik témámba se vágott bele....eddig! Most azonnal tudtam, hogy ez lesz az amiből dolgozom! Bo bunny: Time piece klt, amihez voltak itthon scrap kreatúrás fogaskerekek. Így már tudtam is, most megpróbálok egy kicsit steampunk-osan alkotni! Se virágot, se egyéb kiegészítőt nem használtam csak dekortapaszt (óraszerkezet, homokóra, írógép stb van rajta), fogaskerekeket, és magát a papírkészletet, no meg a feliratokat, amiket Anditól kaptam.

Felhasználtam:
Bo bunny: Time piece klt 6x6
Yabo színes lapos albumalap
scrap kreatúra: harmónia betűkészlet
Tim Holtz: walnut stain
                vintage photo
Címkék
dekortapasz scrapbook.hu

Az albumalap két lemezkartonját, jó alaposan körbekentem walnut stain-nel, hogy ne tűnjön ki az alap szürke éle, majd kívül-belül ráragasztottam a sötétbarna alapot. Ezzel már meg is volt a fedő- és hátlap mindkét oldala, amit csak fel kellett öltöztetni. Mivel önmagában is elég díszes papírokból dolgoztam, így csak néhány kiegészítőt alkalmaztam hozzá.


A borítót és a hátlapot egységesre készítettem, mert ezáltal még egységesebb az album. A választott 15x15-ös lapot megfeleztem, tintáztam és felragasztottam. A borítót chipboardokkal díszítettem: felirat és fogaskerekek, melyeket előzőleg walnut stainnel kezeltem. A hátoldalra csak a nevem került fel, pecsét formájában.
Borító belső oldala, melyben Botond verse rejtőzik.
Hátlap belső oldala

A borító és hátlap belső oldalára egy-egy zsebet ragasztottam, amikbe kommentkártyákat helyeztem. Dekorációnak egy címke és egy dekortapasz darab került rá. A zsebek egyike, egy véletlen malőr miatt, fejjel lefele lett felragasztva. De nem is nagy baj, hiszen ettől csak még izgalmasabb, és látványosabb! Az ilyen történésektől lesz még különlegesebb maga az album! Ebben a zsebben lévő tag-ek egyikére csíkokra írt szöveget ragasztottam fel. Az album minden tag-jére dekortapaszt ragasztottam fülnek.

Az album oldalait 2-félére készítettem, ugyanis a lapok 2 oldala egységet alkotnak. A fő oldalon vannak a képek, címkék, zsebek, kommentek, a hátoldalon tag-ek, plusz képek, amiket még bele szerettem volna tenni. Mindezeket egy-egy fogaskerék fogja az albumba.
 
1. oldal
Erre az oldalra a gyerekeimről készült közös fotót tettem, melyet fényképésszel készíttettem. A címe azért is Adore. Mivel ez is zsebes oldal, így két kép és egy kommentkártya van benne. A nagy belső zsebben pedig további kommentkártya van, amire még több emlék került feljegyzésre.

2.- 3. oldal

Innentől kezdődnek az Anyák napi ünnepségek, természetesen időrendi sorrendben! Először Hunornál ünnepeltünk.
4. oldal
Velük együtt énekelte az anyák napi dalokat.
5. oldal
Ez az oldal azért is kapta a Dream címkét, mert egy álom vált azzal valóra, hogy egy lovas tortát kaptak a gyerekek. A csoportban lévő gyerekek nem biztos, hogy otthon kapnak tortát a szülinapjukkor, pláne egy ilyet! Ez is motivált amikor felvetettem a szülőknek ezt az ötletet. Nagyon sokáig viszont tényleg úgy tűnt, hogy csak álom marad, hiszen nem volt rá keret! Aztán, ahogy közeledett az év vége, egyre jobban szaporodott a csoportpénzünk, és sikerült a gyerekeket meglepni!!! Mondanom se kell, 5-10 percig csak nézegették, sóhajtoztak, a szülők, rokonok némelyike pedig fotózta ezt a 4,5 kg-os tortacsodát! Az óvónéni nem látta még őket ennyire örülni! Ez egy olyan élményként marad meg bennem, amit, míg élek, nem felejtek el! Ezért is került bele az albumba.

6.oldal
A gyerekek többször sorban álltak a sütiért, ami hihetetlen módon, nem fogyott el, pedig 25 gyerek és 3 testvér evett belőle! Az én Hunorom is csak 4x állt sorba, nem mintha előtte nem evett volna itthon! Sőt, ha hiszitek, ha nem, még azt a darabot is megette a földről, ami leesett!!! A példáját Tomi is követte, aki mellette ült. Mivel elméláztam a jelentet, így Hunis már régen felült, mire kattintottam. Így pedig csak Tomiról készült kompromittáló fotó! :)

7. oldal
Itt kezdődik Botond ünnepsége. Apa nagyon jól elkapta a pillanatot, mikor puszit adtam neki, a rózsáért cserébe.

8. oldal
Így akart jönni a bátyja Anyák napi ünnepségére!

9. oldal
Mamakoszorúban :)
10-11. oldal
Innentől pedig a történeteket lehet olvasni Botondék fergeteges, 20 perces!!!, műsoráról, majd az azt követő ünnepi előadásról.

Ide muszáj volt feliratot tenni, mert kicsi volt a fogaskerék.

12. oldal
Az óvónénik rettenetesen megríkattak minket! Úgy potyogott a könnyünk, mint a záporeső. Egy történetet meséltek el, mely egy megszületendő kisgyerek és Isten között zajlott le párbeszéd formájában. A kisgyerek fél, mert el kell válnia Istentől, nem lesz, aki vigyázzon rá, szeresse, óvja, de az Isten megvigasztalja, és elárulja neki, hogy egy Angyal lesz mellette, aki vigyázni, óvni, szeretni fogja, aki nem más, mint az Anya.

Ha esetleg valaki tudja , hol találom meg ezt a szöveget, kérem linkelje be nekem?!
Hálásan köszönöm!

E

4 megjegyzés:

  1. Az album állati klassz lett!!!
    És nagyon, de nagyon köszönöm a kedves szavakat, el se hiszed, mennyire jól esett, hogy ennyire örültetek a tortának!
    Puszi!!!

    VálaszTörlés
  2. Itt nem neked kell köszönni, hanem nekünk, amiért ilyen mennyei tortát készítettél a gyerekeknek! Nem győzöm hangsúlyozni: KÖSZÖNÖM! :D

    VálaszTörlés
  3. Csodás az album. :) Rengeteg ötletet merítettem belőle. Köszönöm szépen. Hálám jeléül elküldöm a keresett történetet, bár lehet már nem aktuális. Íme: http://www.thesecret.hu/node/6909

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szépen köszönöm! A történetért pedig rettentő hálás vagyok! Mivel sikerült normális tanítói állást kapni, így mindig aktuális lesz! Köszönöm! :D

    VálaszTörlés